Van egy srác. Atya Úr Isten, soha nem gondoltam volna, hogy valaha is fogok így kezdeni akár egy mondatot is, de... A lényeg: nagyon tetszik, csak egy a baj: szerinte egy hülye elkényeztetett ribanc vagyok és ezt a nézetét szívesen megosztja az összes barátjával. Tudom, hogy már rég hidegen kéne hagynia, hiszen kinevet, kicsúfol, de nem megy. Ma is: láttam, valamilyen megjegyzést pedig biztos, hogy tett rám (és nem a pozitív értelemben) csak nem vagyok benne biztos, hogy mit. Tényleg ennyire idegesítő lennék? Ennyire ribanc? Vagy MI?

Sziasztok drágaságok! Képzeljétek, kiderült, hogy van egy emberke aki nagyon kedveli a lapom és nem olyan rég újra kinyitotta a blogját (Nikrécia). Olyan kis aranyos. Ő csak csendben feljárogat ide.. :) Gondoltam megemlítem. Na a téma: NEM MÉG NEM  akarok elköltözni, ugyanis van még két évem a gimiből. Igazából a szóhasználatom nem volt helyes, nem el akarok költözni, az igazság az, hogy külföldön akarom elvégezni az egyetemet...

Most mindenki elmondhatja az átkokat, hogy mennyire nem tisztelem a hazámat, hogy itt akarom hagyni. Ez nem igaz! Én nagyon büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok, de szeretném az életem máshol folytatni. Ez már régóta nagy álmom és egyre közelebb kerülök a megvalósításához. Hogy hova szeretnék menni tanulni? Angliába. Már csak azon kell gondolkodnom, hogy ezt hogyan is fogom beadni az ősöknek (igaz erre még van két évem). De ne gondoljátok, hogy azért akarok elmenni, mert úgy gondolom MO-n nem jól képzik a művészettörténészeket (ugyanis az leszek, ha nagy leszek). Én úgy gondolom, hogy egy nagyobb országban jobban keresett ez a szakma. Álommeló: British Múzeumban dolgozni. Áááá :) De most (egyenlőre) csak egy fontos cél lebeg a szemeim előtt: javítani jövőre a jegyeimen (4-es 5-ös mind és az ötösök vannak többségben, csak úgy gondolom, hogy én többre is képes vagyok...) illetve megszerezni az angol középfokút, majd a felsőfokút!

Igen, igazából a mai nap valami világmegmentős cuccot szerettem volna csinálni ehelyett bent poshadtam és filmeket, sorozatokat néztem. Később rájöttem, hogy a vizsgáim teljesen lefárasztottak és már hidegen hagy minden (ezért nem csináltam jóformán semmit a mai napon). De már csak két hét emberek! Utána pedig a tökéletes nyár. Na jó nem annyira tökéletes, de elviselhető... :)
És hogy mit néztem? A párizsi mumust! Eddig nem igazán voltam oda az animációs filmekért, de most egyszerűen beleszerettem ebbe a csodába! Na jó ez így nem teljesen igaz. Egy nagy animációs kedvencem van ezen kívül: A Lecsó (fú komolyan most, hogy így eszembe jutott, lehet, hogy holnap újra megnézem...). A történet röviden: két elmebeteg (és egyben imádnivaló) emberke hibájából egy bolha (természetesen különböző csodaszerek segítségével) óriásira nő és kiderül, hogy nem is akármilyen hanggal rendelkezik. Duettezik egy gyönyörű lánnyal, megküzd a gonosszal és végül minden happi end (igazából én azt hiányoltam belőle, hogy a végén nem ő jött össze a csodaszép lánnyal).
Azt hiszem, hogy ez a remekmű bekerült az örök kedvenceim közé.. Tudjátok, hogy min gondolkodtam el, amíg ezt a filmet néztem? Azon, hogy manapság (sajnos) olyan kevés animációs film készül, amiből tényleg lehetne tanulni valamit. Mindenki a látványvilágra meg a szerethető karakterekre megy, de legtöbbször sablon a film egész témája, amit már kívülről fúj a kedves fogyasztó. Na ez nem olyan! Egy kicsit szépség és a szörnyeteg érzésed van az elején, de aztán rájössz, hogy ez teljesen más. Ez EGYEDI. Mindenkinek ajánlom megtekintésre, mert olyan franciás (ezt imádom benne a legjobban, a francia gondolkodásmódot). Ha pedig megnéztétek, ne legyetek lusták (mint én) és írjátok le a véleményeteket róla. Szívesen elolvasom mindenkiét!

Meséltem már nektek az In The Flesh mániámról ugye? Na, régebben létrehoztam egy rajongói lapot a sorozatnak facebook-on. Kérlek lájkoljátok, mivel eddig (sajnos) még nem tették meg sokan.

(Ezért az utolsó két képért muszáj volt, bocsi...)