Imádom a pletykákat! Főleg azokat akik terjesztik őket. Hogy most miért is árulom el ezt nektek? Mert az egyik "barátnőm" elkezdett terjeszteni egy nagyon csúnya pletykát rólam. Most szerintem nem is olyan fontos hogy mi a pletyka, inkább megvizsgálnám az érzelmi hátterét ennek az egész jót röhögünk szegény gyereken mert hülyére vettük dolgon... Na akkor, már az előző posztban is megemlítettem, hogy igen kicsi az önbecsülésem. Nem, ez egy rossz kifejezés! Inkább azt írnám, hogy az életemben már igen sok sérelmet szenvedtem el hülye ringyók miatt (sokkal jobb). Ezek mára annyira hidegen hagynak mint annak a rendje és módja. De akkor miért is fáj most ez az egész? Mert a pletykában nem csak én vagyok érintett, hanem egy másik valaki is akit nagyon szeretek (egyik nagyon jó barátomról beszélek) és láttam, hogy őt mennyire megviseli ez az egész. Szóval már csak azért vagyok nagyon haragos az én "drága barátnőmre"... Komolyan mondom az ilyen ringyók miért nem halnak ki? Jaj, igen tudom... nélkülük nem is lenne élet az élet. xoxo

Hát a tegnapi napról, nem szeretnék sok mindent mesélni, ugyanis szerintem még fel sem fogtam, hogy életem első nyelvvizsgáján vagyok túl. A nyelvtani részt nagyon elcsesztem, csak reménykedhetek benne, hogy meglesz. A szóbelinél pedig egy nagyon jó párt kaptam és a témánk is nagyon jó volt! Sport. Szóval már csak remélhetek, bár én úgy érzem, hogy kihoztam magamból a legjobbat. Inkább arról mesélnék most nektek, hogy szerintem valamilyen zavarban szenvedek...

Annyit alapból tudni kell rólam, hogy mindig is kövér voltam (hú de utálom ezt a szót) és ezt nagyon sokszor éreztették is velem a többiek. Szinte minden nap kaptam valami megjegyzést ami a padlóra küldött rendesen. Az osztálytársaim többsége (ha a lányokat nézzük) azt képzeli magáról, hogy ő maga a tökéletesség (gondolom, hogy nagyon sokan küszködnek ezzel a problémával is...). Az iskolámban pedig nem olyan régen elindult egy modell-hullám. Hogy mi is ez? Boldog-boldogtalan aki azt hiszi magáról, hogy szép elkezd modellkedni (a lányok többsége nem szép csak kib*szottul vékony...). Ez még hál' Istennek nem érte el az osztályomat, de már kezd begyűrűzni az évfolyamba ahova járok. Na de a lényeg: Több mint egy éve eldöntöttem, hogy én bizony le fogok fogyni. Most, hogy kezdem elérni a célom (már több mint 13 kilótól szabadultam meg) engem is el kezdett érdekelni a modellkedés. Na most mindenki visszahőkölhet, hogy úr isten ez megőrült! Nem! Én csak meg akarom mutatni, hogy mennyire megváltoztam, a többiek (akik bántottak) orra alá dörgölni, hogy tessék én változtam, de te még mindig ugyan az a picsa vagy aki akkor voltál amikor minden nap miattad rohantam haza sírva az iskolából. Szerintetek milyen ötlet? Meg kéne próbálnom? Sokak szerint nagyon szép és különleges arcom van és megpróbálhatnám...

Cheers drágaságaim! Az In The Flesh második évada berendelve! Igaz, hogy 2014-ben lesz a premiere (ki az az elmebeteg állat aki ezt kitalálta) de megéri rá várni, ugyanis egy nagyon jó sorozatról beszélünk! A mai napom nagyon nyugalmasan telt. Igazából túl nyugalmasan...már izgulnom kéne, hiszen szombaton nyelvvizsga de, hogy teljesen őszinte legyek veletek (mivel az akarok lenni) most magasról leszarom az egészet! Valószínűleg ez a legrosszabb hozzáállás, de ez is hidegen hagy! Megpróbálom ha nem sikerül, akkor nem sikerül... ennyi :D Gondolkodtam, hogy a blogon legyen e tartalom (rólam) és egyenlőre a nem mellett döntöttem... Szerintem most megyek és megnézem az In The Flesh összes részét! Béke.

Csak, hogy tisztázzuk: nem fogok egy nap háromszor-négyszer írni, viszont most szünetet kaptam (a nyelvvizsgára készülésem miatt) és unatkozom így elárasztalak titeket az örültségeimmel! Remélem, hogy örültök... Na akkor ígértem, hogy írok egy kicsit a HP mániámról, de figyelmeztetlek titeket, hogy egy picit hosszú lesz és lehet, hogy néhol még kusza is, de most, hogy lehetőségem nyílik ellátogatni Londonba az összes emlék a felszínre tör, ami ehhez a csodálatos film- és könyvsorozathoz kötődik!

A történettel nyolc éves koromban ismerkedtem meg (ez körülbelül 2005 nyarán lehetett) akkor még nem igazán voltam oda érte sőt, nem értettem, hogy miért imádja mindenki. Talán ehhez is el kell érni egy bizonyos szintet, úgy értem, hogy egy három évesnek magyarázhatod Picasso tehetségét ő akkor is csak krikszkrakszokat fog látni (bár megkockáztatom, hogy még én is ebben a stádiumban vagyok...), de boldogan mondhatom, hogy én megértem rá, azt hiszem még időben! Mint sokan mások, én is együtt cseperedtem fel a "kis" Harryvel és barátaival. Együtt izgultam velük az első vizsgájukon, együtt sírtam velük amikor Dumbledore meghalt. Együtt harcoltam velük az utolsó roxforti csatában. Amikor a hetedik rész végén kijöttem a moziból nem tudtam megszólalni. Hazafelé a vonaton pedig sírva fakadtam (páran aztán hülyének néztek az biztos...) ugyanis akkor fogtam fel, hogy nem lesz már több. Nem lesz már az, hogy oké még másfél évet kell várni és jön a következő a moziba, azt csak kibírjuk valahogy. NEM! Akkor és ott a vonaton értettem meg, hogy vége van. Harry boldogan fog élni a családjával, de már az én vigyázó szemeim nélkül. Nem fogom tudni, hogy mikor fog következőleg a Roxfortba látogatni vagy, hogy Ron melyik gyermeke fog majdnem megbukni egy vizsgán. Be kell valljam nektek: ez egy kib*szott rossz érzés!

De a szívünkben mindig ott fog élni a történet... Lehet, hogy borzasztó hülyén hangzik, de az egész Londoni kirándulásban a Harry Potteres boltot várom a legjobban. Csak reménykedni tudok abban is, hogy hátha találkozok valamelyik színésszel az utam során. De a remény végig ott van/lesz! :)